Miről mesélnek az eprek...

A reggelt az eperágyásban kezdtem. 

Itt az ideje megtisztítani őket. Sok kifagyott a tél folyamán, pedig most meglepően enyhe telünk volt.

Leszedtem az elszáradt leveleket, indákat. Csak reménykedem, hogy nem lesz már fagy.

A magaságyást teljesen újra kellett telepítenem. Elvileg még növekedési idő- és jóval virágzás idő előtt vagyunk. Ha kapnak egy kis tápoldatot, szépen be tudnak gyökeresedni.

Kávé, banán, tojáshéj a legjobb.

Szeretek velük foglalatoskodni. Ma nekiállok az öreg ágyásnak, ha nem esik az eső. 

Már két évvel ezelőtt át kellett volna ültetni őket. Kiváncsi vagyok, mennyit tudok belőlük megmenteni.

Se ásni, se kapálni nem lehet. Kitaláltam egy elég brutális módszert..., van egy háromágú villa, azzal meglazítom a gyökerei körül. Elég hosszú, hogy mélyen fellazítsa a talajt, viszont ha szerencsém van, nem sérti meg a gyökerét.

A másik nagy ágyás geo textiles. Könnyebb vele dolgozni, de teljesen benőtte a vad szeder. Nem lesz egyszerű kitakarítani. 

Adok nekik még egy esélyt. 

Időnként új esélyt kell adni saját magunknak is...

Leszedni az elszáradt leveleket, indákat... 

Rendet rakni. Elengedni azt, ami a múlt, azt ami nem tesz boldoggá.

Rendet rakni a környezetünkben, anyagiakban, kapcsolatokban.

Kávé, banán, tojáshéj oldat...

Testi-lelki felfrissülés. Nem feladat megoldás, nem másoknak való megfelelés, nem internetezés.

Nem arra gondolni, hogy hogy csinálnák ezt mások. Mások nem tudnak helyettünk pihenni...

Ezért szeretek a kertben lenni. Ezért szeretek látszólag értelmetlen dolgokkal foglalatoskodni. Lelassít, kikapcsol a világ, az internet információ-áradatából. Megszűnik tér és idő. Teljesen el tudok merülni benne... Beszélgetek az epertövekkel és ők is beszélnek hozzám. Nem szavakkal. Ez a természet szavak nélküli ősi-nyelvezete. 

Nem tudom elmondani, kifejezni. Nincsennek rá megfelelő szavak. 

Az epertövek tudnak virágozni és teremni nélkülünk is, de szükségük van ránk.Vagy épphogy nekünk van szükségünk rájuk, hogy érezzük, hogy részei vagyunk a teremtésnek, azzal, hogy gondozzuk őket. 

Ezt a kapcsolódást veszítjük el ebben az őrült, mindig valamit tenni akaró világban... 

Annyira vágyom kikapcsolni ezt az értelmetlen "tenni-akarást", amikor a rengeteg teendő között nem csinálunk semmit. 

"Gyerünk, haladjunk, nincs erre idő" - Már élni sincs időnk... 

Szeretem az epreket. Megtanítanak élni. 

Történeteket mesélnek a zord télről, a melengető tavaszi napsütésről, az új indákról, amiket később el kellett engedniük, hogy önálló életet tudjanak kezdeni. Beszélnek arról, hogy mennyire elfáradtak. Már nincs tápanyag a talajban, pedig még éreznek elég erőt magukban az élethez, csak segítségre van szükségük...

Szeretem a csendet. Szeretem, mikor nem kell rohanni. Szeretem a saját tempómban élni az életemet.

Jó néha kikapcsolni a zajforrásokat és csak úgy lenni a csendben a gondolataimmal, vagy anélkül. Nem üres csend. Tartalmas, termékeny csend...Mind amikor ketten vagyunk egy szobában, mindketten mással foglalatoskodunk, de mégis együtt vagyunk...